A mai társadalomban a hallásproblémák az egyik leggyakrabban előforduló problémák közé tartoznak, pedig jó hallásunk életünk végéig megőrizhető kellő odafigyeléssel és elővigyázatossággal, a hallásvesztés minimalizálható a megfelelő körültekintéssel, ehhez nem is feltétlenül szükséges külső segítség.
2007 óta a WHO minden év március 3-án megtartja a hallás világnapját, aminek kiemelt célja, hogy felhívja a figyelmet a hallásszervi problémák megelőzésére, kivizsgálására és kezelésére. A 2023-as év témája a “Fül- és hallásgondozás mindenkinek! Váltsuk valóra”, amivel szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a hallásszervi problémák 60%-a már korán beazonosítható szűrővizsgálatokkal, ösztönözve mindenkit, hogy vizsgáltassák ki ezen érzékszervüket, és tegyenek az esetlegesen felmerülő problémák ellen.
Emellett szeretnék felhívni a figyelmet arra is, hogy az ilyen vizsgálatok és kezelések kerüljenek be az alapvető egészségügyi szolgáltatások közé, amihez a nagyvállalatokat hívja segítségül a WHO, akiknek felelősségük tenni a társadalomért. Ennek megsegítésére a szervezet kiad egy tájékoztatót is, ami kiváló kiindulópont az alapvető fül- és hallásgondozás elsajátításához is.
Sose késő tenni egészségünkért és ebbe beletartozik a rendszeres hallásvizsgálat is, aminek fontosságára szeretnénk mi is felhívni a figyelmet. A vizsgálattal időben beazonosíthatóvá és kezelhetővé válnak a problémák, így mindenkinek javasoljuk a vizsgálat beiktatását.